2015. március 20., péntek

Kínai új év Kota Kinabalu-ban

Találtam egy videót, amin nagyjából pont az látszik, mint amit mi is láttunk Kota Kinabalu utcáin és plázájában: a Kínai Új év utolsó napját így ünnepelték.

2015. március 18., szerda

Képek

Még majd jövök egy bejegyzéssel a hazaútról, meg az is lehet, hogy még egy másikkal is, de addig is feltettem 99 képet, ami fényképezővel készült. Nézzétek, ha lehet teljes képernyőn.

2015. március 14., szombat

Dubaj

Furcsa hely ez a Dubai. Az egyik barátom a nyomasztó jelzőt használta  rá, én egy másikat fogok, vagyis inkább hármat majd. 

A repülőútról sok mesélni való nincs, leszállás után az emigrációnál volt egy kis fennakadás, mert a mi sorunk az istennek sem akart haladni, két ellenőrző pont használt egy pecsétet, meg valami informatikai probléma is akadhatott az automatikus fénykép készítő rendszerrel (belépéskor mindenkit fotóznak, mondjuk a malájok meg ujjlenyomatot rögzítenek), de végül kíértünk a reptér elé. Taxi vadászat következett, itt két választás adódik, vagy a VIP taxi (fekete BMW volt talán?), vagy a mezei paraszt taxi (asszem Toyota volt), előbbi 50 dirhamnál kezdődött+fuvardíj, utóbbi pedig 25+fuvar. Eredetileg minket a VIP-hez küldtek (köszi), de mi nyilván átmentünk a másikhoz, mivel összesen 60 dirhamunk volt. 

A szállás közel volt (érdekes, hogy itt lehet dohányzó meg nem dohányzó szobát is kérni még),10 perc alatt ott voltunk, gyors tus, majd helyi idő szerint hajnal 1 után alvás (ez maláj idő szerint hajnal 5 lett volna - elég fáradt voltam már). 

Reggel 7-kor keltünk (magunktól, nem órára - köszi jetlag), aztán a hipermodern metrómegálló felé vettük az irányt.

Megvettük a napi korlátlan utazásra jogosító kártyánkat (mint Londonban az oyster), majd hajrá az első megállónk, a Burj Khalifa. 

Ehhez át is kellett szállnunk másik metróra is. Érdekes, hogy a megállók zártak, klimatizáltak, külön ajtók vannak a szerelvényen a nőknek, valamint az arany kártyás utasoknak (vicc, mert a szerelvény meg végig egybe van nyitva, de az arany része tényleg luxus ülések vannak). Az ajtók elé fel van rajzolva és írva, hogy meg kell várni amíg leszállnak az emberek, majd utána lehet megindulni fel. Na ez azért jó mert csak a helyiek szarják telibe, s kezdenek el feltolakodni miközben még emberek tömege szállna le. Jókat anyáztam ezen. :)

Szóval a Burj Khalifa. Ahhoz, hogy oda jussunk, vagy egy kilométert kell sétálni a metróból, zárt, föld feletti folyosókon, majd egy hatalmas többszintes plázába érkezel, amin szintén keresztül mész és kijutsz egy kis térre, mesterséges tóval, kis híddal, pálmákkal, régi stílusban épült hotellel, s a másik oldalon ott a monumtális burj Khalifa. Szép, nagy. 
így ámultam:
Sétáltunk egy csomót, megreggeliztünk egy padon a szupermarketből vásárolt szendvicsekből a reggeli napfényben. Elvoltunk? El, jó volt. 

Utána ismét metró, majd irány a burj al arab és jumeirah part. A metró csak a közelben tett le, úgyhogy kb. 3 km-t kellett sétálni még szó szerint torony iránt. Itt már 1-2 szintes épületek voltak csak kis utcákban (amúgy sok helyen 2x7 sávos utak haladnak), s mindenhol ahol nem zöldell az importált (!) édesvízzel locsolt fű, a sivatag homokja köszön vissza. Mindenhol. 

Kiértünk a partra, oldalról láttuk a Jumeirah és a 7 csillagos Burj Al Arab-ot. 
Igy csodálkoztam:

Utána sétáltunk tovább, majd a légkondicionált buszmegálló fülkében (!) megvártuk a buszt, amivel a Pálma sziget közelébe mentünk, majd kis séta után nyeregvasútra ültünk, s kimentünk a Pálma túloldalára az Atlantisz hotelhez. 

A Pálma levelei a vonatról szépen látszottak, s bár én úgy tudtam, hogy már kész az egész, úgy látszik rosszul  tudtam, mert csomó helyen még mindíg építkeztek. Egyébként látszik, hogy itt-ott van élet, beköltöztek már, láttunk rollerrel közlekedő kölyköket, kutyát sétáltató embert, teregető nőt, futót, stb. 

Az Atlantisz hotel alatt tesz le a vasút, de igazából semmit sem lehet itt csinálni. A hotelbe a VIP vendégek miatt nem lehet bemenni, a Pálma leveleibe nem lehet kimenni, az Atlantisz hotel tetején pedig nincs kilátópont, ahova fel lehetne menni, de van az aljában egy pláza, juhú. Ja meg egy vízi vidámpark. 

Nagyjából fél óra sétálgatás után visszavonatoztunk a Pálma elejére, aztán a tavaly novemberben átadott villamossal (ez is csak azért van szerintem, hogy legyen) elmentünk vissza egy újabb plázába, ahol kajáltunk és megtekintettük a beltéri sípályát felvonóstól (egy megvalósult vicc), valamint találkoztunk Magyarország volt miniszterelnökével, Medgyessy Péterrel (nem vicc). Egy másik plázában van szabványos hoki pálya is. 

Ezután picit elegünk lett a nagy modernségből s elindultunk az óvarosba, vagy legalábbis oda, amit a helyiek annak mondanak. Azért visszafelé még megálltunk egy újabb felhőkarcoló erdőnél, most épp a kikötőben, ami engem kicsit emlékeztetett szingapúrra: folyópart, kis kajáldák, körbe felhőkarcolók, de ami természetesnek tűnt, itt olyan megcsinált, művi, nem őszinte benyomást keltett. 

Az óváros is furcsa volt. Lényegében nem volt: modern (igaz alacsonyabb) régi stílusban épült házak, amik között gyerekek fociztak és kriketteztek, s némelyik ház nagyobb udvarán (vagy kisebb tereken a házak között, ha úgy tetszik) pálmából font házikók roskadoztak. Itt találkoztunk egy faszival, aki nem volt túl lelkes (vagy nem tudtuk megítélni), mert mondta, hogy bár a családja meg ő itt lakik a kunyhókban, de csak azért mert mi turisták csak jövünk és jövünk. A házikók érdekesek voltak amúgy: a homokon közepén szőnyeg, körben ülőpárnák, mindenhol vízipipa illat terjengett a levegőben. Állítólag valahol voltak tevék is, meg sólymok, de azokat nem kerestük meg. 

Voltak helyettük azonban újabb házak, amik valamiféle múzeumként funkcionáltak: az egyikben a korabeli hajókról lehetett tanulni, a másikban a koránból voltak idézetek mozi plakát szerűen, a harmadikban pedig az arab írásról meg az iszlámról voltak infók. Ez utóbbi helyen talált meg 2 indiai faszi, akik az informatikában dolgoznak, 22 éve élnek Dubaiban, s egy fontos dolgot közöltek: csak egy isten van (nyilván Allah). A kezdetben eléggé kedves beszélgetés fokozatosan ment át áru bemutatókat megszégyenítő direkt marketingbe, úgyhogy inkább le is pattintottuk őket idővel. 

Ja igen, azt is említették, hogy a helyiek milyen kedvesek. Ehhez két gondolatot fűznék hozzá: 
- nem nagyon lehet megállapítani, hogy ki a helyi (nyilván a beöltözött arabok kivételt képeznek), de amúgy nagyon multikulti a hely. 
- a helyiek nem kedvesek, nem mosolyognak, a boltokban olyan érzésem volt, hogy zavarok épp, esetleg tudomást sem vettek rólam. Ez Magyarországhoz képest nem annyira, de pl. délkelet ázsiáboz képest fura. 

Ha szummáznom kellene milyen Dubai, nem tudnám megmondani. Viszont Lacival is beszéltük, hogy ha pl. Ázsiába menet választani kellene, hogy 2 repülés között hol töltsön el az ember 1-2 éjszakát, akkor nem kérdés, hogy Szingapúr (vagy Kuala Lumpur, esetleg Lacinak Bangkok) győz dubajjal szemben. Ez azért jelent valamit. 

Persze, 1-2 napot el lehet itt tölteni (bizos többet is amúgy), de valahogy olyan erőltetett, megalomán és értelmetlen nagyon sok dolog. Ilyen például A Pálma sziget, amit nem tudok hová tenni, nem létezik, hogy valaha rentábilis legyen, hangulata sincs, turista szempontból sem látványos. Ugyanakkor valamiért mégis jó, mert már építik a másodikat (természetesen még nagyobb), meg a kontinenseket formáló sziget csoportot is. 

Hogy milyen dubaj? Végülis szép, végülis érdekes, végülis érdemes eljönni ide és megnézni, hogy milyen, amikor valaki lényegében korlátlan forrásokkal rendelkezik és azt épít meg amit akar (ne legyen kétségetek, hogy városszerte száz daru és sok ezer munkás dolgozik most is), végülis azt is érdemes megnézni itt, hogy milyen az a város amiből a pénz és az akarat ellenére mégis nagyon hiányzik valami. Ez pedig a lélek. 

És az én ígért jelzőim: megalomán, szükségtelen és pazarló. De legalább csillog. :)

2015. március 13., péntek

vezeték nélkül...

Azért egy fantasztikus korban élünk, hogy már a repülők fedélzetéről is lehet internetezni. :)

A gép amúgy félig üres (vagy félig teli van, ahogy tetszik), kérdeztem az egyik stewardess-t, kb. 500-ból 280 hely a foglalt, úgyhogy kényelmesen elférünk. 

Nem akarok a repcsin aludni, úgyhogy toltam egy kólát viszkivel, csak a koffein miatt. :)

Kuala Lumpur

Reggeli után taxiba vágódtunk és kimentünk a reptérre, aztán közel 3 órás szundi-ébrenlét állapot váltogatta egymást nálam a gépen. Na jó, valamennyit olvasgattam is (Jerzy Kukuczka - Függőleges Világom), de többnyire csak beálmosodtam tőle. 

Most Kuala Lumpur repterének első terminálján múlatjuk az időt, mivel úgy döntöttünk, hogy nem megyünk be a városba inkább, mivel a csomagokkal is el szarakodtuk a időt kicsit és csak kb. 1 óránk lett volna benn. Ja meg nem akartunk megizzadni már és úgy végigszenvedni a következő 7 órás repülős etapot. Oké, igazából lustaság. :)

Nagyjából 3 óra múlva már úton leszünk dubaj felé.

Hát így. 

2015. március 12., csütörtök

Sepilok

Borneót tekintve már csak egy lényegi bejegyzés van hátra, Sepilok. 

Sepilok egy kis falu, Sandakantól kb. 20 kilométerre nyugatra, így Sukauból visszafelé pont útba esett. Ami miatt most mi ide jöttünk, az egy orángután rezervátum, amely többnyire elárvult orángután bébiket fogad be, nevel fel, s próbál több kevesebb sikerrel visszaszoktatni a dzsungelbe. 

Gondoljunk bele, hogy az anya nélkül felnövő orángutánbébi honnan tudná, hogyan kell fészket csinálni, fára mászni, liánokat használni, stb.  A rezervátumban dolgozók többek között ilyeneket próbálnak megtanítani nekik, ami lássuk be nem túl könnyű. Bár a visszaszoktatási arány állítólag 66%, ami azért nem rossz. 

A folyamat középtávon úgy néz ki, hogy a rezervátum hatalmas területén különböző etető platformok vannak építve, egyre beljebb a dzsungelben. Napi kétszer (10:00 és 15:00) a gondozók minden platformra élelmet visznek, a dzsungel belseje felé haladva egyre kevesebbet. A bejárathoz legközelebbi (a dzsungel mélyétől legtávolabbi) a hely, ahol a legtöbb segítségre szoruló, vagy emberhez legjobban kötődő majmok jönnek (vagy vezetik ki őket) kajálni. Ez az a platform, amit a turisták is megközelíthetnek és végig nézhetik az etetést. 

Egyébként viszonylag szigorú szabályok vannak a parkba belépéskor, ezek mind a majmok, mind az emberek biztonságát szolgálják mind fizikai, mind mikrobiológiai (embert által behozott fertőzés pl.) értelemben. 

Szóval a lényegre térve, mi is egy ilyen etetést céloztunk meg. A sors fintora, hogy kb. 10:15-re értünk oda reggel, úgyhogy meg kellett várnunk a délután 3-at. Ez alatt az idő alatt a park egy berendezett kis mozitermében megnéztünk egy termeszetfilmet az orángutánokról, majd sétáltunk kb. 2 km-t az egyik túraösvényen, melynek a végén egy madármegfigyelő fatorony volt, majd pedig megebédeltünk a park melletti kis étteremben. 

Annyira az etetésekre van berendezkedve a park, hogy 11 és délután 2 között gyakorlatilag bezár. 

Délután kettő környéken lehetett bemenni végül, s a platform környékén el is foglaltuk a helyünket. Kisvártatva megjelent 3 majom, s a kifeszített köteleken elkezdtek mászkálni, majd végül egy magas fán állapodtak meg. Mivel több mozgás egyelőre nem történt, valamint a kaját sem hozták még ki nekik, ezért átsétáltunk az orángután óvodába, ahol egy üveggel elzárt részről figyelhettük, hogy itt hamarabb kezdődött az etetés. Itt még sokkal kontrolláltabb körülmények között tartják az orángutánokat, a gondozók is szájmaszkkal közlekednek, s kézen fogva vezetik ki az állatokat. 
Itt kb. 4-5 orángutánt láttunk, de az üvegen keresztül nem volt az igazi, úgyhogy inkább vissza sétáltunk az eredeti helyre. 

Persze amúgy érthető az üveg, mert az emberek nagyobb tömegbe rettentő ostoba parasztok tudnak lenni. Külön felhívták a figyelmünket pl. hogy ne bagózzunk a parkban a tűzveszély miatt, vagy hogy etetés előtt/közben ne hangoskodjunk, hagyjunk békét szegény orángutánoknak (akik amúgy tenyleg olyan bátortalanul nézelődtek). Ehhez képest persze voltak idióták, akik a platform mellett cigiztek, mások szinte üvöltözve beszélgettek egymással, vagy épp telefonáltak, míg megint mások leghangosabbra állított telefon csengőhangokkal vonultak végig. Micsoda barmok, nehányukra már mi szóltunk oda. Fényes nappal az állatok felé vakuzásról már nem is írok. 

Na mindegy, az etetés érdekes volt, a majmok cukik, nagyon ügyesen mozogtak a kötélen már. Persze jobb lett volna velük a termesztés élőhelyükön, a dzsungelben találkozni, de ez van, így is jó volt. 

Az orángután rezervátum mellett van egy valamilyen mackó (angolul sunbear) rezervátum is, ide nem mentünk be, helyette elindultunk gyalog a főút irányába (2,5 km) stoppolási céllal. Az utolsó 1,5 km-en felvett egy teherautó és a főút kereszteződéséig el is vitt minket. Itt meg pont jött valami szakadt menetrend szerinti helyi busz, amit leintettünk és mindössze 3 ringgitért cserébe elhoztak a szállásunk közelében található busz állomásig (igaz közel 1 óra alatt). A buszról van is egy sokatmondó képem. 

A délután hátralevő része egy-két dolog beszerzéséről, pakolászásról szólt, majd vacsi a tengerparton (tarisznyarákok), sör, majd alvás. 

Reggel majd taxi ki a reptérre, és megkezdjük haza utunkat. 

Ha minden jól megy a két repcsi között még bemegyünk majd Kuala Lumpur belvárosába is. 

Majd jelentkezem még, ha máskor nem - Dubajból. 

Kinabatangan

Ebben a bejegyzésben nem igazán lesz sok kép, úgyhogy aki azért olvas, nyugodtan becsukhatja a böngészőjét ezen a ponton. :)

Sandakanban az első utolsó esténk (még egyszer visszajövünk ide, ugyanis innen repülünk majd haza - legalábbis Kuala Lumpurba) vége ismét tengeri herkentyű vacsorával végződött a tengerparton, ezúttal valamilyen grillezett halat ettünk, ami mellé tarisznyarákot kertünk volna, de mivel nem volt, ezért végül grillezett stingray-t ettünk (közönséges mérges rája - legalábbis a szótár szerint). Hát nagyon finom és olcsó volt, nem maradtunk éhen és nagyon nem bántuk meg.  

Másnap délelőtt pakolásztunk és olvasgattunk, fél 1-kor a megbeszéltek szerint jöttek értünk, hogy elvigyenek minket a 100+ km-re fekvő Sukau-ba, ami a Kinabatangan folyó partján fekvő kis település s innen megyünk majd vízi szafarira. 

Az indulás majdnem zökkenőmentesre sikerült, kivéve, hogy egy kicsit még szarakodtunk, mert a sofőrjeink nem tudták pontosan, hogy Suki és Karen nevű leendő útitársaink melyik szállodában laknak - hol kell felszedni őket. 

Végül meglett (a város egyik lehpuccosabb szállodájából) a két fiatal (valszeg) hongkongi csaj. Nem tűntek túl felkészültnek a dolgokra, de mint kiderült, ők csak egy éjszakát maradnak itt. Reméltük, hogy túlélik. 

Nagyjából 3 óra alatt értünk Sukaui szállásunkra a kisbusszal, ami leginkabb egy táborra hasonlít a dzsungel közepén: kisebb nagyobb faházak, valamint egy étterem a folyóparton. Hangulatos hely, teljesen jól felszerelt, a mi kisházunkba klíma, valamint angol wc-s fürdőszoba is van. 

Nem sok időnk maradt miután megérkeztünk, köszönhetően a késésnek. Úgyhogy lepakoltunk a cuccunkat, s már pattantunk is a pici motorcsónakba a csajokkal, valamint a helyi vezetőnkkel együtt, hogy a folyó egyik kisebb és bujább mellékágán felhajózva megnézzük az élővilágot. Hát ez valami nagyon király volt! 

Lassan indult, de aztán annál izgalmasabb lett. Láttunk csomó féle színes és kisebb nagyobb madarat (kingfisher - jégmadár, oriental darter - valamilyen kormorán, hornbill - szarvcsőrű madár, legalábbis amiket most fel tudok idézni), de a történet akkor durvult be igazán, amikor megjelentek a folyó menti hatalmas fákon a nagy orrú (proboscis) majmok, valamint hosszú és rövid farkú makákók. Ekkor a vezetőnk még nyugtatgatott, hogy ahogy megy le a nap, még közelebb fognak jönni a vízhez. És így is lett!

Visszafelé a naplementében kikötöttünk nehány helyen a parton (Amúgyis nagyon lassan és halkan csorogtunk csak), ahol komplett majom családok tanyáztak, s tőlünk csupán pár méterre élték életüket. Aztán lejjebb érve a nagy orrú proboscis majom családok is előkerültek újra, s már nagyon nem is kellett keresni őket, tőlünk néhány méterre zabáltak és artistáskodtak a fákon. Hatalmas élmény volt. 

Ezen kívül az egyik belógó ágon a fejünk felett szunyált egy kb. 50 centis összetekeredett mangrove kígyó is, vezetőnk szerint a mérge nem halálos, de azért mérgező. Nem ugrott a nyakunkba. Egyébként a vezetőnk elképesztően éles szemű volt, olyan helyeken vett észre pici madarakat s egyéb állatokat, hogy hihetetlen. 

Mondjuk később már mi is belejöttünk Lacival és főleg a majmokat már a vezetőnk előtt észrevettük. Nem úgy a ferdeszemű útitársaink, akik akkor sem látták a dolgokat, amikor már hárman mutogattuk nekik. 

A közel 3 órás szafari végen visszacsónakáztunk a szállásra, megvacsoráztattak bennünket (rizs, gyömbéres csirke, grillezett padlizsán, káposzta saláta, tavaszi tekercs valamint egy papajából és görögdinnyéből álló gyümölcstál), majd mivel közben besötétedett indulhatott is a következő csónakázás, immár tök sötétbe. A hajón ezúttal rajtunk utasokon, a kormányoson és a vezetőn kívül még egy helyi arc volt. A vezető és ő akksikkal és erős reflektorokkal felszerelkezve. 

Az első észlelés egy picike krokodil volt (kb. 30 CM), majd pár különböző bagoly, majd újabb kis krokodilok, néhány alvó színes madár, majd egy sziklahasadékban alvó piton. Nagyon ügyesen szúrták ki az állatokat a tök sötétben, de miután meglettek, mindegyikhez kb. 1 méter közelségbe mentünk, s úgy figyeltük őket. A krokodilok kivételével egyik állat sem zavartatta magát. 

De a legdurvább dolog még hátra volt. A krokodilokat a reflektorok fényében csillogó szemük alapján látták meg, s ilyenkor rögtön közelebb is mentünk a csónakkal, mire a krokodil vagy megvárt, vagy eltűnt a vízben. Na egyszer csak újabb szempár tűnt fel, a motorcsónak padlógázzal elindult felé és ahogy egyre közelebb értünk, a krokodil is egyre nagyobb és nagyobbnak látszódott. A következő pillanatban alig 3 méterre voltunk már csak. Hatalmas krokodil volt, legalább 3-4 méteres, ott feküdt a parton a sárban. Egy darabig tűrte a fényszórókat, aztán gondolt egyet és elég gyorsan irány a víz, közben még egy hatalmas farönköt le is fejelt (a rönk gurult odébb, nem a kroki), majd a csónak orrát megkerülve eltűnt az éjsötét vízben. Elképesztő látvány volt. 

Teljesen feldobva és sűrű bazmegekkel értünk vissza a szállásra, a vezető is mondta, hogy ritkán van ilyen szerencséjük a látogatóknak. 

És ez még csak a hihetetlen jó első nap volt itt. Ha másnap már nem látnánk semmit, akkor is fülig érő vigyorral a képemen mennék el innen. Pedig holnap még lesz két csónakázás, meg két dzsungel túra is. 

A második nap arra eszméltem a majd' egész éjszakás forgolódás után 05:30-kor, hogy valaki izomból veri az ajtót. Persze tudtuk mi ez: indulunk a hajnali szafarira. Gyorsan összekaptuk magunkat, ittunk egy teát, aztán a felkelő nap halvány fényében és a folyó felett lebegő misztikus párában már szeltük is a habokat először a folyón, majd egy holtágában. Most is láttunk mindenféle makákókat, nagy orrú majmokat, madarakat, valamint egy vízi varánuszt is. Sőt megint találtunk egy nagy krokodilt, igaz, hogy most csak a háta látszott ki a vízből, de ott úszott a csónakunk mellett. Jó volt az egész, de különösen a hajnali hangulat adott hozzá sokat. 

Miután visszaértünk egy gyors reggeli után kis pihi (olvasás, sorozat nézés, stb.) következett, majd 10-kor gumicsizmát kaptunk a lábunkra és dzsungeltúrára indultunk. A vezetőnk már az elején szólt, hogy ebben a napszakban sok élőlényre ne számítsunk, de azért mégis láttunk egy varánuszt itt is. Ezen kívül inkább a növényekről mondott érdekeseket, pl. a liánokat mutogatta, hogy némelyik belsejében ivóvíz van, némelyikben viszont méreg. Volt emellett még vadgyömbér, meg valami növény amit a majmok is előszeretettel rágcsálnak, úgyhogy mi is megkóstoltuk. Csípett. 

Volt ezen kívül egy növény amibe beköltöztek a hangyák ezáltal a növényt és önmagukat is védve, s ha megrázod a növényt, a hangyák ki özönlenek mintegy megvédte azt. Volt még egy gilisztaszerűség által előállított föld-tölcsér, amit az orángutánok "szopogatnak" nedvesség forrás gyanánt. 

Emellett láttunk még mimózát, viszonylag sok törpe elefánt nyomot és szart (elefántot nem), valamint fára épített orángután fészket (orángutánt nem). Ja és egy kb. 2 méteres termeszvárat. Jó volt ez is. 

Utána ebéd, olvasás, kis szundi következett. Aztán 4-kor újra csónakba pattantunk és elindultunk a tegnapihoz képest a másik irányba. Viszonylag gyorsan haladtunk, talán csak egyszer vagy kétszer álltunk meg. Első alkalommal makákókat láttunk a part menti fákon, majd a már szokásos nagyorrú majmokat, s végül két hatalmas színes helmeted hornbill-t (sisakos szarvcsőrű madár). 

A tegnapihoz képest kevés és viszonylag rövid megállók miatt azt gondoltuk, hogy a vezetőnk nagyon keres valami, de nem árulta el, hogy mit. 
Amikor már szinte letettünk róla, hogy látjuk azt a valamit, kikötöttünk egy helyen, ahol vezetőnk élénk beszélgetésbe kezdett egy másik pasival majd szólt, hogy mi is szálljunk ki. Így is tettünk és kis séta után trombitálást hallottunk, s nem sokkal később megláttuk az első pygmy elefántot (törpe elefánt), majd aztán egyre többet és többet. Az egész csorda ott vonult el tőlünk kb. 20-30 méterre egy bozótos túloldalán. Mi pedig többedmagunkkal figyeltük őket csendben. Még egy kamerás stáb is forgatott ott. Nem nagyon tudok már az előzmények tükrében jelzőket találni erre, nagyon király volt. 

És ilyenkor lehet sajnálni, hogy ilyen iszonyú ütemben irtják a dzsungelt, hogy egyre szűkül az állatok élőhelye. S mindezt (itt) azért, hogy egyre több helyre telepíthessenek olajpálma ültetvényeket. 

Egy dolog volt még hátra, az éjszakai dzsungeltúra. Úgyhogy vacsora után hosszúnadrág és fejlámpa fel, irány a csónak. A reggeli túraútvonal környéken kötöttünk ki a tök sötétben és már trappoltunk is a gumicsizmáinkban. Láttunk pár egész nagy tükröződő szemű ugrópókot, összegömbölyödött maroknyi százlábú félét, 5-6 cm-es tücsköket, láttuk azt a gilisztaszerűséget, ami a földkürtőket csinálja (a hazai földigilisztához képest nagyon gyorsan mozog), valamint egy nagy százlábút, ami amúgy mérgező. Erről képem is van. 

Aztán egyszer csak úgy éreztem, hogy valami mászik a pólóm alatt a hasamon. Meg is néztem és egy pióca volt. Ekkor a vezető meg a kísérő csaj (eddig ő volt a recepciós) mondták hogy jaj de szerencsés vagyok. Aztán amikor már rajtam a harmadik ilyen volt és a többiek is elkezdték szedegetni magukról (csak Lacin nem volt egyáltalán, a tanulságot mindenki vonja le :) ), már nem volt ilyen vicces a helyzet. Ki is derült, hogy honnan jönnek: amikor az előttem haladó ember meglökött egy bokrot, a levelek alján azonnal elkezdtek "lelógni" a piócák, amik a következő elhaladó emberre rá is kapaszkodtak. Az egész egy idő után pióca show-ra kezdett hasonlítani. :)

Aztán persze rendben visszaértünk a csónakhoz, ahol mindenki leszedte magáról az utolsó vérszívókat is, majd visszahajóztunk a szállásra, tusolás majd pihi. 

Érdekes volt ez az éjszakai túra is, a fejlámpák fényénél botorkálni és keresni a dögöket az amúgy tök sötétben. Nagyon szép a csillagos volt az égbolt és fényszennyezés híján még a Tejút is alátszott, de az erdőben a dús növényzet miatt kikapcsolt lámpáknál már tök sötét volt. 

Na szóval így teltek a napjaink a Kinabatangan folyó partján, Sukauban.